Bemutatkozás

Beauty Home - Szépség és Otthon. Sokak számára ez csak egy hangzatos név, ami jól mutat a névjegykártyán, számomra azonban ez sokkal többet takar.

Egy üzlet kialakításánál sok szempontot lehet figyelembe venni, amik aztán meghatározzák a hely hangulatát és felfogását. Egy üzlet lehet elegáns, hivalkodó, személytelen vagy harsány. Mind-mind más üzenetet közvetít, más-más embereket próbál megszólítani, de egyben sok mindent elárul az emberről aki megálmodta, és a csapatról aki benne dolgozik.

Sosem értettem, hogy a szépségszalonok bemutatkozó oldalain miért hangsúlyozzák a szakmai hozzáértést, a precizitást, az elhivatottságot és igényességet, hiszen ezek olyan alapkövetelmények, amiket szerintem nem szükséges külön kiemelni, viszont a lélekről alig esik szó.

Én egy olyan szépségszalont szerettem volna létrehozni, ahol az emberek a magas szintű „szépülés” mellett egy kicsit úgy érzik, hogy az egész napi rohanás után hazaértek, hogy oldottan, minden feszültséget az „ajtón kívül” hagyva lazíthatnak.

Tevékenységeink közé tartozik minden, amiről a haj, a bőr, a láb, a köröm csak „álmodhat”. Mindegy, hogy tartós Brasil Cacao hajegyenesítést, hajhosszabbítást, speciális arcápolást, fantasztikus Air Brush technikával díszített műkörmöt, kényeztető Spa lábápolást vagy csak egy dögös frizurát, pedikűrt, manikűrt,sminket szeretnétek, minden nap 07.00-22.00 között várunk benneteket egy kis kényeztetésre.

Dr. Bertháné Szilvi